vissza az előző oldalra

Jézus születése
(Máté evangéliuma 1,18 - 2,11)

 
Mt 1,18
Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől.
Mt 1,19
Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el.
Mt 1,20
Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van!
Mt 1,21
Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől."

Mt 1,22
Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:
Mt 1,23
Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
Mt 1,24
József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét,
Mt 1,25
de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.
Mt 2,1
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe
Mt 2,2
és kérdezősködtek: "Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat."
Mt 2,3
Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem.
Mt 2,4
Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie.
Mt 2,5
" Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta:
Mt 2,6
Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz."
Mt 2,7
Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét.
Mt 2,8
Aztán elküldte őket Betlehembe: "Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki."
Mt 2,9
Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.
Mt 2,10
A csillagot megpillantva nagyon megörültek.
Mt 2,11
Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

vissza az előző oldalra